7.

– Megjöttek a koordináták – jelentette Butcher immár a fotonklipper vezérlőpultja mögül. Pár másodperc múlva rezignáltan vette tudomásul, hogy más is történik. – Az adatok beépülnek a rendszerbe. Nem a navigációs részbe táplálják be magukat, hanem a meghajtó különböző pontjaira. Csak addig lesznek elérhetőek, amíg lehívom őket.

– A császári kód valószínűleg hamarosan törli magát a rendszerből. Nem érdekes. Mit mondanak az adatok?

– Huszonhárom óra a mélyűrben és a valódi űrben összesen. Reméljük, hogy a feketecsuklyások kihúzzák addig, amíg odaérünk. A saját érdekükben.

Butcher lekért néhány információt, majd Craftra nézett, aki már indította is a fotonjachtot. A hajtómű felduruzsolt, és a csillapítómezőknek hála, egy döccenés nélkül siklottak ki a császár utazó palotájának félmérföldes dokkjából.

– Útba kell ejtenünk a rosani bázist. – Craft kihúzta a fotonjachtot a vörös óriás gravitációs csapdájából. A császári űrkastély már jócskán megközelítette a rendszer napját, és elkezdte feltölteni telepeit. Az SLA fotonjachtja hamarosan elhagyta az űrkastély érzékelőinek hatósugarát. – Ez a hajó nem alkalmas egy ekkora probléma kezeléséhez.

– Belekalkuláltam a huszonhárom órába egy ilyen kitérőt. A bázison jelenleg egy hadiklipper dokkol. Szervizelve és feljavítva vár minket. Legutóbb a Szike használta. Számukra kellett megerősíteni a rakteret és a pajzsokat. Most már egy harcászati atomgránát robbanását is kibírja. A hajtóműve is ötven százalékkal erősebb; amit elvesztünk időben odafelé, azt a mélyűrben behozzuk a Halmerre menet.

Craft elgondolkodott.

– Jó lesz. Bár az ismeretlen tényezőket figyelembe véve, az egész mobil bázist vinném. A Rosani Fúria bármely problémával képes szembeszállni a galaxisban.

– Viszont lassú. Három napra lenne szükség a Halmerig.

A fejvadászok megkezdték a felkészülést. Minden adatot megszereztek a császári katonákról és a praetorianus testőrség fegyverzetéről. Végül a feketecsuklyás testőrség harci kapacitását vizsgálták meg.

Minél titkosabb volt a dokumentum, annál kevesebb lett a használható információ.

Már a praetorianus testőrséggel kapcsolatos értesüléseik is hézagosak voltak. A harci kapacitást általában az energiafelhasználással lehetett összefüggésbe hozni. Egy császári tengerészgyalogos ezred alapfelszerelése elég ahhoz, hogy egy egész bolygóra kiható tektonikus rengéseket idézzen elő. A praetorianus testőrök ennél jóval nagyobb arzenállal rendelkeztek. A császár mellett szolgálni annyit jelentett, hogy ha kell, birodalmakat pusztítsanak el. Egy összehasonlítás szerint, körülbelül kétszáz állig felfegyverzett császári katona kell egyetlen praetorianus testőr megsemmisítéséhez.

Az kiderült, hogy a praetorianus gárda tagjai közül kerülnek ki a feketecsuklyás testőrök. A feketecsuklyás testőrök elitjéből a Különleges Űrszolgálat, amely a császár személyes parancsait teljesíti.

Viszont, hogy miképpen és milyen formában működik a feketecsuklyás testőrség, és milyen képességeik vannak, azt csak a császár tudja.

– A praetorianus harcászati rendszer modulja nem kell hogy a testbe legyen ültetve, viselhető kiegészítő ruhadarabnak álcázva is – futott át Butcher tekintete az adatokon. – A PHR modul képes hasadékokat nyitni a térbe. A fegyverrendszert képes a semmiből materializálni, majd elraktározni a testőr akaratára megnyíló ikonban. Az én PHR modulom jelentősen le volt butítva, ám az is félelmetes erővel bírt.

Butcher nyolc évvel ezelőtt használta a PHR modult, igaz, nem praetorianus testőrként[1].

– A praetorianus modul az alapfelszereltségen túl jelentős előnyt biztosít számukra – folytatta. – Olyan erős pajzsot képes felhúzni, ami vetekszik a Muranovszkij atompajzsokéval. Egy atombombán is elüldögélnek, miközben az felrobban.

– Csak aztán tudjanak repülni is – morogta Craft.

– A harcászati komputer pedig együtt gondolkodik a viselőjével.

– Nem elhanyagolható a praetorianus kiképzés során szerzett ismeret sem – vetette fel Craft. A fejvadász megmasszírozta a halántékát. – Az ember és a fegyver kapcsolata vészhelyzetben nem előre kiszámítható tényező.

– Így van. De a császár testőrei nyilván érdemeik miatt kerültek be a gárdába, nem azért, mert az ujjuk a ravaszra forrt. – Butcher már most érezte, talán ez lesz az egyik legnehezebb vállalkozásuk. – Mit tudunk Shaw-ról és Wittgenről?

– Brett Shaw a császár személyes testőrének, Peter Shaw-nak a fia. 2634-ben született. A rosani tengerészgyalogos akadémián végzett, majd katona lett a császári űrszolgálatnál. Később a Gabor Laudis Akadémián végzett kitűnő eredménnyel. Szolgálata során több kitüntetést is szerzett, megkapta a Birodalmi Nagykeresztet, a Császári Bíbor Érdemrendet, és kétszer megkapta a Bátorság Érdemrendet. Egy alkalommal Caroline-Blindamoor és Gwandolyn hercegnő életét is megmentette, a sajátja kockáztatásával, amikor azok fényklippere balesetet szenvedett a Willis-Hold regattán… Praetorianus testőrként gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Mára ezredesi rangban szolgál, és gyakran utazik a császár megbízásából. Ahol megfordul, mindig nagy felfordulást hagy maga után. Belső vélemények alapján a legbalhésabb praetorianus, aki a császár alatt szolgált. Kedvenc hobbija a XX. század. Relikviákat gyűjt abból a korból, és imádja a régi, 2D-s filmeket. Röviden ennyi.

– Wittgen?

– Hasonló utat járt be, mint Shaw, azzal a különbséggel, hogy őt soron kívül vették fel a Gabor Laudis Akadémiára. Egyidősek, elválaszthatatlanok, a legjobb barátok a testőrségben. Wittgen jelenleg századosi rangban szolgál, közvetlen felettese Shaw. Közismerten rideg, néha kifejezetten ellenséges. Hobbija a munkája. Mindent tud a fegyverekről, amit az akadémián csak taníthattak nekik. Mesterlövész státusszal rendelkezik. Ő is megkapta a Bátorság Érdemrendet és a Birodalmi Nagykeresztet.

Butcher előredőlt és lekapcsolta a vezérlő fényeit.

– Megéheztem. Menjünk, együnk valamit!

A fotonjacht étkezdéje csupán tizenhat négyzetméter volt, népesebb társaság már kényelmetlenül érezte volna ott magát. Kilátó nem tartozott hozzá, mivel az űrhajó gyomrában foglalt helyet.

Butcher rosani szipolycápa-uszonylevest választott az automatából, főételnek pedig két óriáskígyó-szeletet. Craft nem volt válogatós, és érdeklődés híján ugyanazt rakta a tányérjára, mint a társa. Plusz egy csésze rosani babkávét.

– Visszatérve a fegyverzetükre – mondta két falat között Craft –, az elszabadult energiákért felelős veszélyt kell megszüntetnünk először. Az a probléma, hogy ismeretlen a technológia, és a császár még néhány részletet sem volt hajlandó megosztani velünk.

Butcher bólintott.

– Tehát feltételezzük, egyelőre, hogy egy feketecsuklyás rendelkezik a praetorianus testőrség teljes fegyverzetével, plusz azzal, amit a császári titkos fejlesztések esetleg ötven év múlva piacra fognak dobni. Ezeket alapul véve, a feketecsuklyásnak a PHR modulon felül még valamit viselnie kell. A császár elmondása szerint a modul a testükben van. Felteszem, a fejükbe ültették be.

– És a császári technológiát ismerve, nem kell nagyobbnak lennie, mint a tű foka – vélte Craft.

– Egyes jelentések szerint misztikus energiákat képesek előhívni. Feltételezem, hogy az agyi kapacitás megnövelésével éri el a tudat ezt az állapotot, és ezáltal jelentős kinetikai és pszichikai erőt szabadít fel. Emocionális töltésű destruktív és konstruktív energiákat is mértek, amik változást idéznek elő a környezetükben. Egy jelentés beszámol arról, hogy a Zéta Cephei csillagrendszer hatodik bolygóján, az Asuson egy feketecsuklyás aktivizálta ezt a fegyvert. A hatás elementáris erejű volt. Több harci egység felrobbant, megolvadtak a fémek, elpárologtak a holtak. Akik ott voltak, megváltoztak, de akadt olyan is, aki elvetélt, és a lényeg: senki sem emlékezett semmire. Beszámolók szerint, megérintette őket a végső igazság, megtisztultak. Mások megzavarodtak és nyáladzó idiótaként futottak a tűzbe. Kacagva égtek halálra. Mindezeket vakító fehér fény kísérte. Akik belenéztek, megvakultak. Mintha a gondolatok és érzelmek lökéshulláma okozta volna mindezt.

– Szűrjük le a tanulságot: nekünk nem jó, ha egy feketecsuklyás fényt kezd ontani magából.

Ebben egyetértettek.

– Alapfelszelésként egy külön telepről működő mentálpajzsot javaslok. A fegyverzet lehet a szokásos, de a materializációs rendszerrel vigyázzunk! Nem lenne jó, ha a kritikus pillanatban leomlana rólunk a rendszer.

– Rendben. – Craft már előre számolt. A császártól kapott anyagot ismételte át fejben. – A Halmer fagyos bolygó. Lakói pszichésen erősek. Telekinézis, pszichokinézis. Nemcsak mentálpajzsra lesz szükségünk, hanem elmeblokkolókra. A legnagyobb hatásfokkal. Az sem érdekel, ha azon a kontinensen aznapra mindenki visszafejlődik szaros csecsemővé.

– Abban az esetben, ha még maradt élő halmeri a környéken, örömmel fognak minket látni.

– Addig jó nekik, amíg azt hiszik, rajtuk segítünk.

– Tulajdonképpen, ha közvetve is, de így lesz.

Megebédeltek, majd visszatértek a vezérlőbe.

– A császár nem adta meg, nem tartotta fontosnak elmondani, hogy melyik feketecsuklyás moduljával van gond – mondta útközben Craft. – Egyikkel sem lesz könnyű elfogadtatni társa elkerülhetetlen halálát. Komoly gondot okozhat az érzelmi kötődés.

– Két katonával nem lenne gond. De ők a legjobb barátok. Az egyik meg is halna a másikért.

Craft levonta a következtetést:

– Önfeláldozás, aminek nincs értelme? Akkor, ha kell, két halott feketecsuklyásunk lesz.

8.

A Rosan körül keringő mobilbázis ötszáz kilométerrel a felszín fölött állt geostacionárius pályán. Odalent, a Rosan éjszakai felszínén a szárazföldek fényei kirajzolták a nagyvárosok területeit. Főként a tengerpartok környékén világítottak feltűnően. Stella-city, Morn-city, és a Rosan legrégibb városa, Rooden-city, amely már az ember érkezése előtt is állt. I. von Anstetten kolonizációs zászlóshajóinak érkeztekor még csak a roodok, ezek a kedves hüllőszerű, ám macskavonásokkal rendelkező lények lakták a bolygót, akik a szomszéd naprendszerből érkeztek. Gyorsan a xenológusok érdeklődésének középpontjába kerültek.

A Rosan felett számtalan űrállomás keringett. Köztük a birodalmi tengerészgyalogos flotta hat hajóját befogadó Vámpír; a Császári Szállítmányozási Vállalat gigantikus Titán raktárbázisa, amely folyamatosan küldi az árut az ismert csillagrendszerek mindegyikébe; a rosani orvosi és kutató Jesper űrállomás; és a Hotel Zero ötcsillagos szálloda, hogy csak a nagyobbakról essen szó.

Ezek felett pedig a Rosan egyetlen holdja, az Élvhajhász keringett.

Hazaérkeztek.

A fotonjacht bedokkolt, a szervizállomás aktív állapotba kapcsolt. Megkezdődött a jacht feltöltése, hogy ha kell, azonnal bevethető legyen.

A Shark&Lez Agency mobil bázisa információs és katonai központ is volt egyben. Innen irányították a szervezet irodáit, illetve mindkét kommandójukat, az operatív feladatokat ellátó Szikét és a láthatatlanul dolgozó Lopakodókat.

Crafték nem bíztak semmit a véletlenre. Ha kell, minden egy helyen van, még egy szupercelluláris csatlakozás is.

– A Puma? – kérdezte Butcher az egyik technikustól, miután kiszálltak. Az állomáson hatvanan szolgáltak, többségük mérnök és technikus volt. Amit lehetett, automatizáltak.

– Felkészítve. – A technikus koszosan, fáradtan dobált egy rongyot egyik kezéből a másikba, majd a vállára dobta. Nekitámaszkodott a hadiklippernek. Bajsza körül elmaszatolt egy zöld színű kenőanyagfoltot. – Volt rajta meló bőven. A Szike leamortizálta a berendezést. Szóljanak nekik, ránk nem hallgatnak a nyavalyások!

– Köszönöm, Dion! A Szike pedig megkapja a fejmosását – nyugtatta meg a fejvadász a technikust.

– Hja, ha az használna nekik! – legyintett rá a technikus.

Craft előrement, hogy a fegyvertárból előhozzon néhány nagyobb energiájú fegyvert és plusz energiapajzs-generátorokat.

Butcher tovább érdeklődött a hajóról.

– A mélyűri hajtómű állapota?

– Azt is sikerült egy kicsit felhúznunk. Most öt százalékkal többet tud. Bár egy kicsit rázni fog maximális teljesítményen. Max. plusz tízen pedig szét is eshet. De megerősítettük a főfalakat, így ha imádkoznak, még jut idejük fékezni.

– Helyes. De az imát meghagyjuk az űrtemplomosoknak. Mennyi idő alatt tesz meg most ötven egész kettő tized fényévet?

– Tizenhét óra és öt perc, uram – vágta rá fejből a technikus. – Sacc.

– Az orvosi részleg hogy áll?

– A medikai egységek fertőtlenítve, a gyógyszerkészlet feltöltve.

– A sztáziskabin?

– Az is, és a mélyhűtő kabinok is rendben szuperálnak. És mielőtt megkérdezné, a sugárvédő-mező és az atomilag stabilizált védőfalak is hibátlanok. Még valamit, uram?

Butcher elgondolkodott. Szeme sarkában a sebhely hosszú árkot rajzolt az arcára. A feketecsuklyást esetleg szállítani kell. Ha megsérült, az orvosi részleg el tudja látni, de ha mégsem, akkor sztázisba is kerülhet. Azzal nem lesz gond.

Az aktív állapotú csuklyával viszont problémák lesznek. Fojtómezőt generálni nehéz lesz, problémásabb esetben a hajó saját energiapajzsát is negatív állásba lehet fordítani. A sugárvédő falak belülről is képesek tartani, nemcsak a külső hatások ellen jók.

El sem tudta képzelni a csuklya összes várható hatását. Kontrollálatlanul csapkodó, a teret szétbontó elmenyúlványok. Hasadékok a földben, bugyborgó felforrt kőzet, és kővé dermedt halmeriek, állatok, dimenziós párolgás, miegyéb.

Az emóciós hatások? Önmagukból kivetkőzött őslakosok, tompa szemű és maguk alá piszkító halmeriek. Üres elmével vagy túlcsordult, fülön át csörgedező agyfolyadékkal, sikoltozó félelemben? Esetleg minden csendes lesz, a béke szigete, halott, vérző virágokkal, csendesen duruzsoló sziklákkal, hófehér, ünnepi öltözékbe bújt csontvázakkal?

– Külső fegyverzet?

– Egyszerűbb lenne arra a kérdésre válaszolnom, hogy mi nincs a Pumán, uram.

– Dion, ne tépje az idegeimet!

Butcher még mindig azon gondolkodott, van-e olyan dolog, amire nem tudnak felkészülni. A technikus hátralépett, majd félfordulatot tett, és mutogatni kezdte a hajón szabad szemmel látható fegyverzetet.

– Itt van a Puma első számú fegyverzete a normál űrben. A torpedóállomás. Száztizenhét protontorpedó és negyvenhét ionbomba fér be, az egész kilőhető nem egészen hat másodperc alatt. A has alatt koncentrikusan épül fel a gravitációs zéróparall-rendszer. Segítségével könnyedén laposra lehet zúzni bármilyen típusú hadijárművet, feltéve, hogy nincs rajta gravitációs pajzs. Tudja, sárkány ellen sárkányfű.

– Dion! – szólt Butcher, de a technikus folytatta. Éppen lehajolt, hogy jobban a Puma alá férjen. Kezét a gravitációs zéróparall alatt tartotta pár centivel.

– Még innen is érezni, pedig kikapcsolt állapotban van, mintha egy erő el akarná tolni a kezem, pedig erősen tartom. A mágneses térnek annyi, ha ezt aktiválják, uram. A próbák során még a tömör vasat is megrogyasztotta.

– Dion! – emelte fel a hangját a fejvadász. A technikus megugrott, és majdnem beverte a fejét, de a gravitációs zéróparall úgy dobta odébb, mint a rongybabát. Ám dicséretére legyen mondva, gyorsan feltápászkodott.

– Mondjam tovább?

– Elég lesz. Csak azt árulja el, minden működik-e.

– Hibátlanul, uram.

Butcher intett, és a technikus elviharzott. A fejvadász felnézett a hajóra. A hadiklipper teste hosszúkás, akár egy fotonvitorlásé, oldalán egymásra épülő, az atmoszférában a hajó manőverezését elősegítő lemezek. Páncélzata mobil volt, a sérült részekre csúsztatható pajzsok most alaphelyzetben álltak, félig egymás fölött, akár a halpikkelyek. A hasa alatt visszahúzva pihent a lőburok, amelyből kétcsövű löveg állt ki. A materializációs rendszerű farokrész a hajtómű köré fonta magát. Amint a hajó felszáll a talajról, a farokrész kibomlik, és felveszi vitorlaszerű alakját. A Puma tetején a burkolat tükörsima volt, húszfoknyi meredekséggel futott egészen a hajótest kétharmadáig. Ott kiemelkedett a két rövid szárny. A manőverező hajtóművek észrevétlenül bújtak meg a hajótest réseiben.

A fejvadász felsétált a rámpán és körbejárta a hajót. Mindennel meg volt elégedve. A hadiklipper belülről is úgy nézett ki, mint kívülről. A kabinok tiszták voltak, spártai berendezéssel, a medikai részleg levegője steril. A technikusi pultok, a navigációs és hadiállomások száz százalékon üzemeltek, a rendszerellenőrző programok nemrég futottak le.

Butcher elfoglalta a vezérlőpult előtti széket. Aktív üzembe kapcsolta a hajót. Felbúgott a fény alatti hajtómű, és enyhe remegés futott végig a hajótesten. Az automata stabilizátor bekapcsolt és ujjnyira elemelte a hajótestet a kerámiaburkolatról.

A kijelzőkön megpillantotta Craftot, akit két antigravitációs targonca követett. Azok hozták az energiapajzsokhoz való telepeket. Egy Muranovszkij atompajzshoz is csak alig nagyobb telepek kellenek, úgyhogy ezek teljesítménye is jóval megemeli a hajó védelmi fokát. A targoncák mögött, kissé lemaradva két technikus hozott egy ládát, melyben a személyi pajzsokhoz való telepek voltak. Butcher úgy gondolta, lassan minden együtt lesz, hogy sikerrel teljesítsék az uralkodó parancsát.

– Indulhatunk.

Amint a technikusok felpakolták a telepeket, Butcher hermetikusan zárta a zsilipet, kivillantak a zöld fények. Craft elfoglalta helyét a navigátori székben.

– A Halmerig tizenhét óra tíz perc. A dokk nyitva.

A mélyűrben lassan telt az idő.

Craft újrakonfigurált mindent. Átnézte a felszereléseket, az energiatelepeket kétszer is ellenőrizte. Egy szerelőállványra kiterítette a fegyverrendszereket. A pajzsokat, energiafegyvereket, materializációs rendszert. Aztán felkészült a küldetésre. A harcászati komputer moduljait az övére tűzte, a materializációs rendszer alatt hordott fegyverövekre felaggatta a kisebb kézifegyvereket. A pajzsok bővített telepeit a hátára csúsztatta. Ezekkel megtízszerezte az energiájukat. A mentálpajzsokat elválasztotta a harcászati rendszertől, így függetlenül tőle is működőképesek voltak.

Rendet rakott az asztalon. Jobb felől rakta a Herden 73-asokat. Melléjük került a multifunkciós Swissh, ami egy egész arzenált tartalmazott túlélő-felszerelésekből. Középen specializált fegyverek. Egy Hanoi VIP mesterlövész puska, egy marsi gyártású, kékarany bevonatú Zent-MX blokkoló ionpuska és egy honi, a rosani tengerészgyalogosok különleges egységei számára rendszeresített Sziklabontóra keresztelt FFF dezintegrátor.

Az asztal közepére kerültek a gránátok és robbanótöltetek.

A maradék helyet pedig az energiatabletták, élénkítő szerek és az orvosi csomagok foglalták el. A személyes felszerelés ugyan tartalmazott mindent, amire szükség lehet, azonban a nem várt dolgokra is számítani kell.

Butcher odalépett az asztalhoz.

– Mennyire lehet biztonságosan megközelíteni egy csuklyást? – tette fel a kérdést. Craftra sandított, aki visszaült a navigátori székbe. Hátradöntötte a támlát, és vízszintesbe engedte. Lehunyta a szemét.

– Az adatok nem egészen világosak. Mindig mást mutatnak, nem egyértelmű a határvonal. A császártól kapott felvételek és adatok nem állják meg a helyüket. Pontosabb képet akkor kapunk, ha elhagyjuk a mélyűrt. Leszkenneljük az egész bolygót, majd a célkontinenst. Ha a fegyver erejére valamiből következtetni lehet, akkor majd megkapjuk a választ.

Butcher is végzett a felszerelés átvizsgálásával, és magára aggatta a fél arzenált.

– A mérésektől függetlenül a távolságot akkor is minimum öt kilométerben érdemes meghatározni. Oda az energiapajzsok védelmében is eljuthatunk.

– Fel kell venni a kapcsolatot a másik csuklyással. Remélhetőleg még életben van.

– Valószínűsítem, hogy a társa és a saját védelme érdekében minden energiát fel fog használni, mire odaérünk – tippelt Butcher.

A fejvadászok megérintették székeik karfáján a kondicionálást aktiváló gombot. A fejtámlából hajlított tenyérhez hasonlatos pántok kígyóztak elő. Átlátszóak voltak, belsejükben hosszú csíkok tekeregtek jobbra-balra. Amint a két férfi halántékához értek, kitárultak, mint valami virágkehely, és kétoldalt egészen tarkóig befonták a két fejet. A szék támlája ugyanekkor csatlakozott a fejvadászok gerincvonalához.

Megkezdődött a kondicionálás. Ennek folyamán a tudatuk folyamatosan friss állapotban marad, testük pedig, ha nem éri őket extrém hatás, csak nagyon lassan fárad el.

A kondicionálás végeztével úgy ébredtek fel, mintha egy hetet aludtak volna. Kipihentek és tetterősek voltak.

Craft a pihenés után egy másik, érdekes témát vetett fel.

– Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a küldetés végeztével a császár törölteti a tudatunkat. Az emlékezettörlés lesz a leghumánusabb módja annak, hogy megőrizze a titkait.

– IV. von Anstetten nem ostoba. Nagyon jól tudja, hogy minden információt több helyen tárolunk, nem csak az elménkben.

– Kényszeríteni fog minket az adatok törlésére.

– Van még egy lehetőség.

– Mi lenne az?

Butcher elfelhősödött tekintettel nézett a társára.

– A császár újabb és sokkal nagyobb veszélyeket rejtő küldetésekkel fog megbízni minket.

– Ha el nem veheted, és meg sem ölheted, kényszerítsd rá, hogy önmaga tegye meg. Igen nagy a valószínűsége.

– Ha túléljük…

Kiléptek a mélyűrből, és a detektorok azonnal a bolygó letapogatásába fogtak. Az érzékelők holomonitorokra vetítették a Halmerről gyűjtött rengeteg adatot.

A Halmer száznyolcvan millió kilométerre keringett sárga, G-típusú napjától, amely nyolc százalékkal bocsájtott ki kevesebb hőt, mint a Föld napja. Ennek megfelelően a bolygó felszíne jeges volt, az egyenlítő környékén borult csak zöldbe a szárazföld. Gyors forgásának köszönhetően az óceánok áramlatai állandó mozgásban voltak, így az egyenlítői melegebb vizek messzire eljutottak, és nem fagyott meg az egész bolygó. A légkör ritkább volt ugyan a legtöbb emberlakta világénál, de nem túlzottan. A Földön háromezer méteres magasságban hasonló a légkör sűrűsége.

A felszínt nyolcvan százalékban jég borította. A jégmentes területek rendkívüli módon zöldelltek, és az óceánok is gazdag növény- és állatvilággal rendelkeztek. Az ásványokban gazdag hegyek érintetlenül álltak. Ha nem minősülne tiltott világnak, már régen betelepültek volna az ércekre éhes bányavállalatok.

A népesség elérte az ötszázmilliót. A tengerek felszíne alá és a fagyos hegyekbe is települtek halmeriek. A bolygó körül keringett pár műhold, de mivel katonai jellegű építkezés nem folyt a világűrben, és kikerülhetetlen űrfigyelő rendszerek sem voltak, gyorsan és észrevétlenül kerültek közel a Halmerhez.

A halmeriek nem mutattak hajlandóságot a csillagokba való kilépésre. Ezt nyilván a császári intézkedés és befolyás váltotta ki. Űrtechnológiájuk gyerekcipőben járt, amin nem lehetett csodálkozni, mert azon kevés humanoid faj közé tartoztak, akik a szellemi fejlődést többre tartották a technológiánál.

Craft szűkítette a vizsgálandó területet. Holomonitorra kérte a célterület száz kilométeres térképét.

Az időjárási adatok mínusz húsz Celsius-fokot mutattak. A levegő ritka volt és száraz. A környékbeli városokban áramellátási gondokkal küzdöttek, mert az egyik fő elektromos erőmű, amely a célterülettől csupán három kilométerre volt, felrobbant. Füstölgő maradványai gyorsan hűltek, és a menekültek hátra sem nézve hagyták maguk mögött a fekete füstbe borult létesítmény üszkös romjait.

– Az epicentrumban mért adatok nem értelmezhetőek – mondta Butcher, és újabb méréseket kért. Elindított egy újabb elemzést is. – Olykor nulla az értékek minden skálája, egy pillanat múlva pedig olyan magasak, amiket még sohasem láttam.

– Az egész bolygó veszélyben van. Ha a fegyver ilyen ütemben ontja az energiákat, a Halmer tengely körüli forgását is megzavarhatja. Eddig két enyhe bolygórengést regisztráltunk. – Craft sokkal inkább érdeklődéssel figyelte az adatokat, mintsem aggódott volna miattuk. Még jobban ráközelítettek a célterületre. Már a feketecsuklyások életjeleit is lehetett venni. Az egyik csuklyás térdelt, a másik tőle tíz méterre feküdt.

Felettük fekete gomoly keringett, amit nem tudott értelmezni a komputer. Craft végigzongorázott minden skálán.

– Sötét anyag – közölte. – A forrás nem meghatározható.

– A csuklyás fegyvere gerjeszti. Ha elég sötét anyag gyűlik össze, lyukat téphet a mélyűrbe.

– Akkor pedig nemcsak a bolygónak, de a naprendszernek is annyi.

Ez volt a végszó. Elérték a légkör felső határát. A Puma a hangsebesség tizenötszörösével robbant be a légkörbe. Az ionoszférát alkotó kisnyomású gázok lángra lobbantották a védőpajzsokat.

Mint egy meteor, villanásként szelték át a levegőt.

A célterület fölött lassítottak, majd túlrepültek öt kilométert. A Puma gyorsan és puhán ért földet. Leszállótalpai belemélyedtek a fagyott földbe. A hajtómű pattogva hűlt.

Craft és Butcher lelépdelt a rámpán. Egy rakodórobot gurult mögöttük.

– A hajótól tizenöt méterre jó lesz – jelölte ki a távolságot Butcher. A fejvadász elsétált a kijelölt helyig. A szállítórobot követte, majd engedelmesen lerakta a terhét. – Az IBM pajzs tökéletes védelmet nyújt majd a hajónak.

– A Pumának is kijár a védelem. – Craft leolvasta az adatokat a retinájába épített kijelzőről. – Ismét egy kitörés. Az intenzitás egyre erősebb. A csuklyás fegyvere folyamatosan emeli az energiát. Kapcsold be a pajzsot!

Butcher aktiválta a Muranovszkijt. A hadiklipper köré zöldes színű energiaburok terült szét, ami százméteres távolságig mindent beborított.

– Három másodperc, kettő… egy…

Amint Craft befejezte a visszaszámlálást, a talajt förgetegként maga előtt tolva, egy koncentrikus energiahullám tört utat magának. Fákat, bokrokat, sziklákat tépett ki a talajból, és hajított a magasba, reményvesztett zuhanásra ítélve őket.

A földgörgeteg nekicsapódott a Muranovszkijnak. Felgyűrődött az energiafalon, majd lecsúszott róla. A találkozási pontnál a kőzetek megolvadtak és sáros, gőzölgő masszaként terültek szét. Kisülések ezrei robbantak, és az atompajzs energiafala méregzölden izzott fel. Ellenállt a külső támadásnak, és a végén diadalmaskodott.

– Az utolsó pillanatban – morogta Brad Butcher. Ellenőrizte a Muranovszkij telepeit, majd otthagyta. Craft már a hadiklipperből kihordott fegyvereket pakolta fel. Őt láthatóan hidegen hagyta ez a támadás.

– Az a csuklya nem véletlenül támadt ránk. Valamennyire képes lehet észlelni a rá leselkedő veszélyt. – Craft elnézett a távolba, miközben a hátára vett egy pajzstelepet. Arra gondolt, hogy ha a csuklya veszélynek értelmezte a Pumát, akkor több célzott támadás is várható.

– A megfigyelések szerint eddig véletlenszerűség jellemezte a csuklya akcióit. Nem volt határozott célpontja.

– Mert talán nem volt mit támadnia. A körzet energialenyomatai gyengék. Az áramfejlesztő telep is megsemmisült már.

– Érdekel, hogyan húzta eddig a másik testőr – vetette fel Butcher, mielőtt elindultak volna.

– Nem tudom, de azt nézd!

Butcher arra nézett, amerre Craft mutatott.

A földön, a pajzson túl egy halott madár hevert. A fél feje hiányzott, tollai jócskán megégtek. A háta közepéből egy letört ág állt ki, amely teljesen felnyársalta a testét. Rövid lábai törötten, kificamodva feküdtek és lógtak ki a test alól.

De nem ez tette érdekessé.

A madár repülni próbált.

– Nincs sok vesztegetni való időnk! Siessünk!

Az SLA két tagja teljes menetfelszerelésben, futólépésben vágott neki az öt kilométeres távnak.

[1] Dave Howard: Hősök végzete. (Megjelent: A Katedrális Őrzői antológia, 2008.)

3 hozzászólás to “Részlet A Démoncsászár fejvadászai című regényből”

Szólj hozzá!